V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a jelenlegi uniós ciklusban 2800 milliárd forintot fordítanak környezet - és természetvédelemre, ami 500 milliárd forinttal több, mint az előző uniós ciklusban erre szánt összeg - idézi az MTI. (Ennyit költünk közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre.)
Az elmúlt hét évben 45 százalékkal növekedett a nemzeti parkok állatállománya és 79 új országos természeti területet adtak át a meglévő bemutatóhelyek folyamatos megújítása mellett. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot - hat korábbi tájvédelmi körzet összevonásával - nyolcadikként hozták létre a hazai parkok sorában.
Puskás Zoltán, a park igazgatója elmondta, hogy a nemzeti park kialakításával, 56 ezer hektáron, létrejött a Balaton-felvidék teljes területére kiterjedő védett ökológiai rendszer.
Az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte, hogy a Bakony-Balaton Geopark három éve az UNESCO globális geoparkjának részévé vált.
Puskás Zoltán szólt arról, hogy 1997-ben 13 szürkemarha élt a területen, mára 168-ra emelkedett a számuk. Húsz évvel ezelőtt 50 bivaly volt a nemzeti parkban, ma 242 él belőlük a itt, illetve a gépesítés is jelentősen fejlődött, hiszen húsz éve egy traktora volt a parknak, mára viszont tizenkét erőgép dolgozik a területen - részletezte.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj