A gyerekek első életévében a veleszületett rendellenességek és a születés körüli (perinatális) halálozás a vezető halálokok, 1 éves kor után külső okok - trauma, fulladás, égés, mérgezés - miatt következik be leggyakrabban tragédia.
2000-ben 667-en, 2016-ban 122-en haltak meg balesetek miatt. Az 1-19 éves korcsoportban még mindig kétszer annyian halnak meg külső okok, trauma (34 százalék) miatt, mint daganatos megbetegedések (18 százalék) következtében - hangsúlyozza Kassai Tamás, az Országos Traumatológiai Intézet Gyermektraumatológiai osztályát vezető főorvos.
A baleseti sérülések megelőzhetők
A legfontosabb megelőzés a folyamatos szülői figyelem és előregondolkodás. Az utóbbi években megsokszorozódtak a szülői gondatlanságból fakadó, új típusú nyári gyermekbalesetek, például a trambulinbalesetek, amelyek nehezen gyógyítható, súlyos koponyasérüléssel is végződhetnek, vagy a biciklis balesetek közül a küllőbalesetek, amelyeknél a csomagtartóra ültetett gyermek lábának küllőbe szorulása nyílt töréssel, sőt, következményként növekedési problémákkal járhat.
Bene Ruzsena, az Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ osztályvezető főorvosa szerint a részlegükre érkező gyermekek harmada 3 éves kor alatti, akik konyhai, fürdőszobai balesetből adódó sérülésük súlyossága miatt gyakorta kerülnek intenzív osztályra is. Az intenzív ellátást igénylő, legsúlyosabb égettek kétharmada ruhatűz, kontaktégés és elektromos baleset elszenvedője.
Nyáron a magasfeszültséggel összefüggő balesetek száma növekszik, az álló vonat tetejére mászó, meggondolatlan fiatalok a magasfeszültségű vezeték érintése nélkül is súlyos, gyakran halállal vagy végtag-amputációval végződő égési sérülést szereznek.
Ha a szülő nem figyel
Tavaly a legtöbb fulladásos halál, főként a fiatalok körében, a Balatonnál történt, de egyéb nyílt vizeken, valamint a wellness központok uszodáiban és a kerti tavakban, medencékben is sok a súlyos sérüléssel járó baleset. Ezek oka legtöbbször az, hogy olyanok is bemennek a mély vízbe, akiknek nincs kialakult vízbiztonságuk, mentőmellényük, nem tudnak úszni, vagy nem figyel rájuk szülő.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Ebből mi lesz?! Egymásnak ugrott Vidnyánszky Attila és az Index szerkesztősége
Ez nem az olasz ételek napja: néhány órája a paradicsomszószt, most egy fontos fűszert hívott vissza a fogyasztóvédelem
Közlekedési összeomlás, ezrek gyalogoltak munkába
Intelligens rendőrrobot állt szolgálatba Kínában: új korszak kezdődik a forgalomirányításban
Orbán Viktor 27 százalékos gázáremelésről beszélt a nyilvánosság előtt! Kiderítettük, minden megváltozik