Péntek reggel elsősorban az elmúlt napokban tapasztalt extrém hó- és fagyhelyzetet értékelte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban. Mind mondta, minden ilyen rendkívüli időjárás az próbatétel, de összességében azt lehet mondani, hogy ezt a hópróbát kiállta az ország – fogalmazott. A kormányfő köszönetet mondott a vasutasoknak, közútkezelőknek, a hadseregnek és a rendőröknek. Szerinte
az emberek türelmesek és fegyelmezettek voltak a fennakadásokhoz képest.
A miniszterelnök elmondta, hogy minden reggel tájékozódik nemzetbiztonsági jelentésből a gáz- és energiatartalékokról, de az éves fogyasztás 40 százalékával kezdtük meg a telet, tehát bőségesen van tartalékunk - mutatott rá. Ugyanakkor nem is kell arra támaszkodni, mert folyamatosan érkezik a gáz Magyarországra – tette hozzá.
– jelentette ki.
Orbán Viktor arra is kitért, hogy megduplázták a tűzifa támogatásokat, az Operatív Törzs pedig felhatalmazást kapott, hogy felső határ nélkül szerezzen be tűzifát. A vörös kód miatt az összes szociális intézményeknek fogadniuk kell a rászorulókat.
Ukrajna 800 milliárd dolláros hiteltervével kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, a brüsszeli vezetők feltétel nélkül osztogatják a támogatásokat. Mint mondta, a 193 milliárd egy része hitel, de mindenki tudja, hogy „ezt a büdös életbe nem fizetik vissza”. Emlékeztetett, hogy az Unió most közös hitelt szeretne felvenni, piaci alapon.
Hozzátette, Brüsszel nyilvántartása szerint az európaiak elköltöttek 193 milliárd eurót Ukrajna támogatására. Ennél csak az Egyesült Államok költött többet, amit az új elnök megállított.
A miniszterelnök elmondta, hogy az ukránok elkészítették a pénzügyi igényeiket, de ezek nem tartalmazzák a biztonsági kiadásaikat.
– magyarázta Orbán Viktor, aki szerint ez olyan beetető történet, amely nyilvánvalóan nem igaz.
Mint mondta, mi vagyunk az egyetlen olyan ország, ahol a kormány megkérdezi az embereket a stratégiai döntésekről. A nemzeti petíciót mindenki meg fogja kapni és nemet mondhatnak – tette hozzá.
Elkerülné Orbán a vesztesek útját, ezt írta a kormányülés előtt
„A világ átalakulása itt van a nyakunkon” – vetítette előre egy hete a miniszterelnök. Akkor ezt mondta >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Drámai fejlemények: altatásban műtik a bitfejes lövedékkel fejbelőtt polgármestert
Elárasztják a rendőrök Budapesten, ez mindenkit érinteni fog
Megjött az új célár: eddig menetelhet az arany és az ezüst
Ebből nagy baj lehet: figyelmeztetést adott ki a One
Csaknem egymillió nyugdíjat számolnak újra, jól járhatnak a nők
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Nem tűrik tovább a kocsmai stílust: főváros szerte leállnak a közszolgáltatások
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Titokzatos ágyat mutató kameraképpel indult honlap Radnai Márk nevével, Magyar Péter is megszólalt