A Magyar Közlönyben megjelent határozat a Központi Maradványelszámolási Alapot csökkentette 55,1 milliárd forinttal. Ebből a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra (ez az oltási kampány) 16 milliárd, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak 12,5 milliárd, a művészeti tevékenység támogatására 10 milliárd, a Magyar Honvédségnek 8 milliárd, míg a nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatására 4,8 milliárd forint jutott.
Mint a Napi.hu két napja megírta, a Központi Maradványelszámolási Alap 14 milliárd 372 millió forinttal lett kevesebb. Ebből a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 5 milliárd 300 millió, míg a művészeti intézmények 2 milliárd 688 millió forinttal részesedtek. Tehát a titkosszolgálat csak az elmúlt napokban közel 20 milliárd forráshoz jutott.
A kormány a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től 6 milliárd, míg a Liget Budapest projekttől 1,8 milliárd forintot vett el. Ebből kapott a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 5,9 milliárdot, míg a közgyűjtemények részesedése 1,8 milliárd lett.
Egy - meg nem nevezett - fővárosi sportlétesítmény korszerűsítésének előkészítésére és megvalósítására 3 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány, amit a beruházási tartalékból vett el. Az utóbbi a forrása az Egészség Sportpark Program keretében 77 településen előkészített beruházásnak, 1 milliárd 249 millió forinttal.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők