Kifizetetlen maradt a vállalatközi (B2B) számlák 5 százaléka tavaly Magyarországon, ez 2021-ben alig volt több, mint 2 százalék, írja az Atradius hitelbiztosító a fizetési szokásokról szóló elemzésében. A magyar vállalatok pesszimistábbak a régiós átlagnál az idei évvel kapcsolatban, a válaszadók 49 százaléka attól tart, hogy 2023-ban lassabban fizetik ki a számláikat a vevőik, mint tavaly. A késedelmes fizetés oka jellemzően a vevők likviditási helyzete. A felmérés 200 magyar vállalat megkérdezésével készült.
Nincs ok a bizakodásra
Drámaian ronthatja a hazai gazdaság teljesítményét a világgazdaság lassulása, az energiaválság, a magas hazai infláció és az orosz-ukrán háború együttes hatása. A 200 hazai vállalat 40 százaléka azt tapasztalta, hogy nőtt a B2B számlák forgási sebessége (DSO), vagyis a vevőik később fizettek, mint egy évvel korábban. 2021-ben ez az arány 33 százalék volt.
Ugyanez a tendencia figyelhető meg a bedőlt követeléseknél is, ráadásul itt a növekedés kiugró. Amíg két évvel ezelőtt a számlák 2,3 százalékát kellett leírni, ez tavaly 5 százalékra nőtt – mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.
Nőtt a hitelre történő eladás
Az agrár- és élelmiszeriparban a válaszadók 60 százaléka azt nyilatkozta, hogy több vevőnek nyújtott hitelt a vásárláshoz, mint 2021-ben. Akkor az ügyletek 42 százaléka történt hitelre, az idén pedig 47 százalék. Tavaly 43 nap volt a fizetési határidő a két ágazatban, ez öt nappal több a 2021-es adatnál.
A hitelre történő eladás előre tört a tartós fogyasztási cikkek esetében is (53-ról 61 százalékra.) Az ágazatban az átlag fizetési határidő 51-ről 49 napra csökkent.
Az acéliparban a vállalatok több mint fele (54 százalék) nem változtatott a hitelezési politikáján, 10 százalék viszont rövidebb időt adott az ügyfeleinek a számlák kifizetésére, mint 2021-ben. A fizetési határidő átlagosan 39 nap volt 2022-ben, szemben a 2021-es 35 nappal. Ezzel párhuzamosan a számlák forgási sebessége is nőtt az ágazatban, 47-ről 53 napra.
Likviditási problémák, cash flow-hatás, tovább tartozás
Az élelmiszeriparban a számlák 35 százalékát késve fizették ki a vevők 2022-ben, 6 százalékát pedig egyáltalán nem. A tartós fogyasztási cikkek esetében a késve fizetés aránya 33 százalék, a bedőlt követeléseké 5 százalék. Az acéliparban a vevők 31 százaléka fizette ki késve a szállítót, 4 százalék pedig egyáltalán nem fizetett.
A késedelmes fizetést főképp a vevők likviditási problémái okozták, de az Atradius országigazgatója figyelmeztet arra, hogy a valóság rosszabb lehet, mint amit az adatok mutatnak.
Az országigazgató hozzátette: a DSO növekedése - az élelmiszeriparban például 80 nap - aggasztja a gazdaság összes szereplőjét. Egyesek úgy próbálták erősíteni a saját készpénzforgalmukat, hogy kedvezményt adtak a vevőiknek korai kifizetés esetén. A cash flow problémájának menedzselésére a felmérésben részt vevő vállalatok egyharmada hitelbiztosítást vett igénybe.
Az Atradius felmérése szerint a válaszadók 46 százaléka arra számít, hogy az idén csökken majd a vállalata teljesítménye. A válaszolók majdnem fele úgy véli, hogy tovább nő a számlák forgási sebessége, mert nem javul majd a vevőik likviditása. Csak a cégek nem tartanak a DSO romlásától, amelyeknek van hitelbiztosításuk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)