A szürke- és feketepénzek kifehérítésére kidolgozott konstrukciót 2014-ben vezették be, és a Blochamps Capital, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2016 végéig összesen 2141-en éltek a lehetőséggel. A számlát minimum 5 millió forinttal lehetett megnyitni, és kizárólag állampapírt lehet tartani rajta, az elhelyezett pénz öt év után adómentessé válik. A cikk szerint kilenc banknál lehetett smsz-szerződést kötni, és az ügyfelek 155,6 milliárd forintot mostak így tisztára.
Az smsz eltűnésével nem szűnik meg a feketén szerzett vagyonok legalizálásának lehetősége: az új szabályok szerint egy magánszemély a 2016. június 30-ig szerzett jövedelmét 10 százalék személyi jövedelemadó és a megszerzés évétől számított önellenőrzési pótlék befizetésével fehérítheti ki, ha a pénz az idén június 30-ig megérkezik egy, a NAV által megjelölt bankhoz. A bank az adót és az önellenőrzési pótlékot is befizeti, a számlát nyitó ügyfélről viszont nem ad ki adatot az adóhatóságnak, az ügyfél pedig kap egy igazolást a banktól arról, hogy a jövedelme legális, és minden adót megfizetett utána.
Szakértők szerint külföldön 1000-2000 milliárd forint közötti piszkos pénzt tarthatnak a magyarok, az országon belül pedig a szürkegazdaság méretét 6,5-7 ezermilliárdosra teszik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél