Nem valósak azok a kalkulációk, amelyek szerint az édesanyák szja-mentességével vissza tudna élni a Terror Háza főigazgatója. ...
Az egyszerűsített foglalkoztatásban életbe lépett szigorítások a szakemberek szerint a feketefoglalkoztatás felé terelhetik a váll ...
Az árnyékgazdaság a rendszerváltás után volt a csúcson Magyarországon.
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2023-as ellenőrzési terve. Az adóhivatal kiemelt figyelmet fordít idén az internetes kereskedelemre, az adózással kapcsolatos adatokat pedig mesterséges intelligencia segítségével elemzi. A gyanús eseteket munkatársaik kivizsgálják.
Szerző(k): Horváth BalázsA hivatalos statisztikai adatok alapján kiderül, hogy Romániában, ezen belül Erdélyben igen magas lehet a fekete, azaz be nem jelentett turizmus aránya. Szakértők szerint a pihenőhelyek 40 százalékos kihasználtsága a nyereségesség előfeltétele.
Szerző(k): Komócsin SándorAz érkező gazdasági válságnak és a kata-törvény múlt héten elfogadott módosításának együtt nagyon jelentős hatása lehet a 2010 óta sikerrel visszaszorított szürkegazdaságra – mondta Lentner Csaba közgazdászprofesszor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára az Indexnek.
Szerző(k): Domokos LászlóA koronavírus-járvány nyomában járó gazdasági válság egyik következménye Lengyelországban, hogy több mint tíz százalékponttal megugrott a feketemunkát alkalmazó vállalatok aránya.
Szerző(k): Barabás Júlia