Öt évvel ezelőtt a Népszabadság cikkei nyomán derült ki, hogy 1995 júliusában és 1997 szeptemberében csaknem kéttucatnyi – adósságokat és köztartozást hátrahagyott – Fideszhez közeli cég vándorolt át azóta is ismeretlen körülmények között külföldi magánszemélyek kezébe. Az ügy egyik fő szereplője, Weisz József vállalkozó, Kaya Ibrahim egykori, németországi szomszédja éveken át hallgatott, ám mivel ügye elévült, a botrány kirobbanása óta először most megszólalt. Weisz azt állítja, hogy 1995-ben ő továbbította faxon – másoké mellett – Kaya Ibrahim és Josip Tot útlevelének másolatát Tasnádi Zsolt vállalkozónak, aki, bár nem fizetett értük, és színleg el is állt az üzlettől, úgy tűnik, később mégis továbbadta azokat. Weisz azt állítja: csak 1998-ban, a magyar újságokból értesült arról, hogy az általa „kiközvetített” útlevelek másolatait felhasználták Fidesz-közeli cégek eltüntetésére. Weisz azt bizonygatja, Kaya Ibrahimot csak ő ismerte, ő hozta át a törököt egyszer vagy kétszer Magyarországra „aláírni”, de abban biztos, hogy 1995. július 25-én Kaya Ibrahim nem járt Magyarországon. Ha ez így van, akkor Kaya Ibrahim nem írhatta alá azokat a szerződéseket, amelyekkel egy nap alatt tizenöt, Fideszhez közeli cég vált fantommá. Az 1981-ben az NSZK-ba disszidált Weisz József a rendszerváltozást követően vissza-visszatért Magyarországra, s 1994 áprilisában „W+A Marketing” néven alapított céget használt autók behozatalára. Néhány hónapos működés után 1994 novemberében a kft.-t tetemes köztartozásával együtt Kaya Ibrahim, egy Németországban élő török vendégmunkás vásárolta meg. Ibrahim néhány ezer márkáért ment bele az üzletbe, de Weisz – másoktól, akik ebben az „üzletágban” utaztak – azt is pontosan tudta, hogy a személyes adatok, illetve az aláírás tízezer márkát ér. Ennek felét kapta a közvetítő - ebben az esetben Weisz és barátja, Sipos László üzletember -, felét pedig akinek átjátszották a vállalkozást. Miután saját cégeiket sikeresen átiratták, néhány hónappal később megjelent Tasnádi Zsolt, aki telefonon arra kérte Weiszt, hogy szerezzen neki embereket. Weisz hat külföldi útlevélmásolatát küldte át Tasnádinak: Kaya Ibrahimét, Kaya Nesetét, Hüsniye Gözetét, aki Kaya Ibrahim feleségének lánytestvére, azaz Ibrahim sógornője, Senka Mabicét, aki bosnyák vendégmunkásként élt Németországban és Weisz akkori feleségének kolléganője volt, Elvis Mabicét, aki Senka fia, valamint Josip Totét, akinek az útlevelét Weisz – állítása szerint – a nagy üzletre tekintettel egy ismerősétől vette. Négy napra rá azonban Weisz azt a választ kapta Tasnáditól, hogy a megbízó – Weisz úgy értette, hogy valaki Tasnádi „felett” – elállt az üzlettől. Weisz József azt állítja: néhány nappal később Tasnádi újra telefonált, és arra kérte őt, hozza el Ibrahim sógornőjét Magyarországra, mert mégis szeretne egy céget a nevére íratni. 1995. július 31.-én Hüsniye Gözet és Weisz József megvette Tasnádi Zsolttól és feleségétől vállalkozásukat, a Happy Tours Kft.-t. Ezért az ügyletért Weiszék a szokásos tarifát, tízezer márkát kasszíroztak. Tasnádi tehát személyesen adta el a cégét Weisznek és Kaya Ibrahim sógornőjének, akik saját kezűleg írták alá a cégpapírokat. A – Weisz szerint – Tasnádi birtokába jutott további öt útlevélmásolat felhasználásáról az érintettek, azaz az útlevelek tulajdonosai azonban csak évekkel később értesültek. Maga Weisz is csak 1998-ban, a botrány kitörése után, az újságokból értette meg, hogy „valakik” visszaéltek az általa 1995-ben „kiközvetített” adatokkal. Weisz határozottan állítja, hogy Kaya Ibrahim a tudta nélkül nem járhatott Magyarországon, és abban is biztos, hogy az 1995. július 25-én kelt szerződéseket nem ő írta alá. Weisz állítása szerint Tasnádi később sem akart igazán fizetni, s meg is fenyegette, így amikor hazament, kitanította Ibrahimot, ha kérdezik, válaszoljon inkább úgy: soha nem járt Magyarországon. Weisz azt állítja, hogy az ő cégén kívül a török többet személyesen valóban nem vett meg. A volt APEH-elnök Simicska Lajos, a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának közeli munkatársa, Schlecht Csaba 1995. július 25-én tizenöt, többek között Simicska által alapított céget, azaz Fidesz-közelinek tartott vállalkozást adott el a magát Kaya Ibrahim, 1997. szeptember 17-én pedig kettőt, a magát Josip Tot irataival igazoló férfinak. A vállalkozások után tetemes adósság, köztartozás maradt. A cégek vagyontalanul kerültek az új tulajdonosok birtokába, és mivel külföldi állampolgárok vásárolták meg őket eltűntek korábbi székhelyükről, tartozásaik tehát behajthatatlanná váltak. Kaya Ibrahim és Josip Tot a botrány kipattanása után lapunknak határozottan cáfolta az említett üzletkötéseket, mindketten azt állították: valakik visszaéltek az útlevelükkel. Az írásszakértők szerint Josip Tot kézjegye a Fidesz-közeli cégpapírokon nagy valószínűséggel hamis, ám Kaya Ibrahim esetében bizonytalanok voltak, mondván: nem zárható ki teljes valószínűséggel, hogy a török írt alá. A Népszabadság egyik informátora, aki beleláthatott a fantomcégek ügyének vizsgálatába azt mondja, akkoriban évente több száz céget „fantomizáltak” Magyarországon, egy részüket a hitelezők, a többit az adóhatóság elől igyekeztek eltüntetni. A Fidesz-közeli cégeknél azonban – a lap forrása szerint – nem a néhány százmilliós adótartozás volt az igazán jelentős, hanem azok a tekintélyesebb összegek, amelyek valós gazdasági tevékenység és szerződések nélkül folytak át rajtuk. Szerinte nagy valószínűséggel azért kellett eltüntetni a vállalkozásokat, hogy soha senki ne vizsgálhassa, honnan, hová mentek ezek a pénzek.