A miniszter a Budakörnyéki Egészégprogram záró rendezvényeként tartott ünnepségen azt mondta, az új út megnyitásával a Zsámbéki-medencében élő emberek előtt megnyílik a lehetőség arra, hogy egészségesebben éljenek.
Az ember egység, a testnek és léleknek harmóniája, és ha ezek közül bármelyik megbomlik, az élet elveszíti a minőségét. Az advent heteiben érdemes elgondolkodni azon, úgy élünk-e, ahogy a testünknek a legjobb - idézte Kásler Miklóst az MTI.
Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere szerint a két kilométeres kerékpárút átadása a település számára lehetőség arra, hogy bekapcsolódjon az országos kerékpárút hálózatba.
A beruházáshoz a kormány 200 millió forint támogatást, az önkormányzat pedig 56 millió forint önrészt biztosított.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán