A jelenleg a valaha kitört legnagyobb majomhimlőjárvány zajlik a világban. A majomhimlőjárványban 114-en haltak meg, Afrikán kívül hatan. Magyarországon eddig több mint negyven majomhimlő-fertőzöttet regisztráltak, halálos áldozat eddig nem volt.
Az eddigi járványtani adatok szerint egyelőre majdnem kizárólag a meleg és biszexuális közösség körében terjed a fertőzés. A fertőzés szempontjából kimagasló kockázattal bírnak a gyakori szexpartnert váltók. Nagyon fontos tény, hogy a vírus ugyanannyira képes fertőzni minden embert, függetlenül szexuális orientációjától - mondta Kemenesi Gábort, a Pécsi Tudományegyetem virológusa, az MTA honlapján megjelent interjúban.
A betegség komolyságát nem lehet elbagatellizálni.
A klinikai virológiában az egyszázalékos halálozás is nagynak számít. Ezért nem szabad tényként elfogadnunk, hogy a majomhimlő nem veszélyes, alapvetően veszélyes vírusról van szó. Természetesen feltételezhetjük, hogy higiénikusabb körülmények között, fejlett egészségügy mellett a betegeknek, illetve a társadalom egészének nincs nagy félnivalója, de ez csak feltételezés a jelenlegi helyzetben - tette hozzá Kemenesi Gábor.
De nem is az a lényeg, hogy ebben a járványban hányan fognak meghalni.
Arra a kérdésre, hogy van e reális esély a majomhimlővírus eltüntetésére, Kemenesi Gábor azt mondta, a fekete himlő esetében ez ötven évvel ezelőtt már egyszer sikerült. Most mindenki azon dolgozik, hogy kiderüljön, a feketehimlő-vakcina pontosan mennyire hatékony ellene. Erre jelenleg csupán egyetlen, 34 évvel ezelőtti tanulmány utal, így fogalmunk sincs, hogy a jelenlegi körülmények között ez mennyire működni.
Kiemelte: a Covidhoz hasonló, általános vakcinálásra most nincs szükség. Itt inkább a fertőzöttek és a velük érintkezők célzott vakcinációjáról van szó.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán