Ahogy Szlovákiában, úgy idehaza is tengerimalacokon próbálták ki a Szputnyik-V vakcinákat a hatóságok még január közepén. Az állatkísérletre mindössze két nappal azelőtt került sor, hogy az orosz oltóanyag megkapta az ideiglenes gyógyszer-alkalmazási engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI) – idézi a 24.hu is azokat a dokumentumokat, melyeket közel egy évig próbált elrejteni a nyilvánosság elől az OGYÉI. A keleti vakcinák vizsgálatával és engedélyezésével kapcsolatos iratokat a Transparency International (TI) Magyarország perelte ki a hivatalból.
Az oroszországi vakcinagyárat január 20-án látogatták meg a magyar szakemberek, tehát mindössze egy nappal az ideiglenes engedély megadása előtt. Ebből azt gondolhatnánk, hogy mindent rendben találtak, de a teljes körű helyes gyártási gyakorlat megállapítására illetve ellenőrzésére nem volt lehetőség. Szerepel az iratokban, hogy „mindenképp szükség van a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) gyártási tételenkénti vizsgálataira és értékelésére.”
Az OGYÉI január 27-én hivatalosan is azt közölte, hogy bár „bő két hónapos értékelői munkát és a gyártóhely megtekintését követően engedélyezte az oltóanyag veszélyhelyzeti behozatalát és alkalmazását”, bármilyen készítmény engedélyezési folyamata során felmerülhetnek véleményütközések. „Az OGYÉI ennek megfelelően tisztázta a gyártóval a kérdéseket és az aggályokat.”
Kínában január közepén jártak a magyar szakemberek a Sinopharm vakcina gyártási folyamatát ellenőrizni. Az oltóanyag január végén kapta meg az engedélyt, miután egy kormányrendelet egymillió beoltotthoz és legalább három (köztük egy uniós vagy tagjelölt) országban meglévő engedélyhez kötötte a koronavírus elleni vakcinák magyarországi alkalmazhatóságát, és ennek a Sinopharm pont megfelelt.
A helyszíni ellenőrzés során tizennégy hiányosságot állapítottak meg az angol nyelvű dokumentum szerint, ezek kijavítását március 3-áig írták elő. Ezért nem is adták ki GMP (good manufacturing practice – helyes gyártási gyakorlat) igazolást, amely a gyógyszer-engedélyezés alapfeltétele. Számos részlet azonban itt sem megismerhető, mivel a kínai helyszínen végzett ellenőrzésről készült dokumentumból is sok mindent kitakartak.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter