Ezt az ombudsman másképp ítélte meg és észrevételeket tett, amiből a kormány elfogadta azt, hogy a szabályozást valóban kormányhatározatban kell rögzíteni - tette hozzá a miniszter -, kiemelve, hogy a tartalmi kérdésekben a kormány változatlan véleményen van – mondta Kásler Miklós miniszter az Életközelben legfrissebb videóinterjújában.
A miniszter az egészségügyi dolgozók helyzetével kapcsolatosan elmondta: 2022 januárjáig két és félszeresére emelkednek az ápolói bérek, ami azért is jelentős, mert pályafutása során még soha megközelítőleg sem volt ekkora fizetésemelés a magyar egészségügyben, beleértve az orvosi béreket is.
A koronavírus-járvány negyedik hullámáról a miniszter azt mondta,: itt van az ajtajaink előtt, és egyetlen igazán hatékony fegyver az oltás.
A járványban az első sorban harcoló, a járvány legnagyobb terheit viselő, nemzetközi szinten jegyzett kutatók, infektológusok, virológusok, klinikusok, járványügyi szakemberek állították össze azt az eljárásrendet, amit az országos tisztifőorvos asszony kiadott – fogalmazott a miniszter.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga