A tűzoltói beavatkozások kétharmadára műszaki mentést igénylő balesetek miatt volt szükség, egyharmaduk pedig tűzoltás volt.
A vasárnapi ónos eső mindössze 24 beavatkozást tett szükségessé, ami azt mutatja, hogy az emberek komolyan vették a figyelmeztetéseket - idézi az MTI a közleményt.
A legtöbbször kisebb tüzekhez riasztották a tűzoltókat, de három-négy nagyobb eset is volt a három karácsonyi nap alatt. Vasárnap három halálos lakástűzhöz is történt.
A karácsonynak ugyan vége van, de a karácsonyfatüzek időszaka még csak most kezdődik, hiszen a fűtött lakásban a fenyők mostanra száradnak ki annyira, hogy könnyen lángra kapjanak - hívták fel a figyelmet.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga