Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormányhatározat csütörtökön a Magyar Közlönyben.
A határozat szerint a támogatáscsökkentésből származó forrásokból a 2014-2020. évi Vidékfejlesztési Program elkészítése és a jogcímek meghirdetése során a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra 2017-2020 között évi 8 milliárd; az agár-környezetgazdálkodási kifizetésekre 2015-2020 között évi 8,72 milliárd; az ökológiai gazdálkodásra 2015-2016-ban évi 7 milliárd; a versenyképesség javítására az állattenyésztési ágazatokban 2015-2020 között évi 3 milliárd; a vízfelhasználás hatékonyságát javító öntözéses gazdálkodás fejlesztésére pedig 2015-2016-ban 2 milliárd, 2017-2020 között évi 1 milliárd forintot terveznek majd.
A kormány korábban úgy rendelkezett, hogy a 150 000 euró éves egységes területalapú támogatás felett 5 százalék, 1200 hektárnak megfelelő összeg felett 100 százalék támogatáscsökkentést kell alkalmazni az érintett mezőgazdasági termelőknél.
Eddig minden megművelt föld után a terület nagysága alapján egyformán járt az EU-tól érkező támogatás. Minél nagyobb birtokon gazdálkodott valaki, annál több pénzt kapott. Most ez úgy változik meg, hogy 1037 hektárig mindenki annyit kap, mint eddig, az 1037-1200 hektár közötti birtokon gazdálkodók támogatása 5 százalékkal csökken, míg az 1200 hektár feletti birtokon gazdálkodóktól teljes mértékben megvonják a támogatásokat.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) "támogatott pusztításnak" titulálta a döntést.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben