A GMO-k uniós engedélyezési szabályai tavaly tavasszal kerültek ismét reflektorfénybe. Egy-egy GMO-ról ugyanis két bizottságnak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) kell döntenie. Ha az EFSA támogatja és egyik bizottság sem ellenzi, akkor az Európai Bizottság köteles kiadni a termesztési engedélyt, amely az egész Európai Unióra érvényes. Ez alól csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával bújhat ki minden tagállam, amelyet eredetileg nem erre a célra találtak ki, és amelynek nagyon szigorú feltételei vannak.
A tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács csak akkor tudja megakadályozni az engedély kiadását, ha az uniós tagok minősített többsége határozottan ellene szavaz. Tavaly tavasszal egy GMO-kukorica esetében nem volt meg ugyan a súlyozott minősített többség, de szám szerint a tagországok döntő hányada ellenezte az engedély kiadását. Ez mozdította ki a patthelyzetből a most elfogadott jogszabály tervezetét.
Az új jogszabály az engedélyezési eljárást nem változtatja meg, de minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.
Az Európai Parlament már januárban elfogadta a jogszabály-tervezetet, amely így 20 nappal azt követően lép majd hatályba, hogy közzéteszik az EU hivatalos közlönyében.
Magyarország már készül
Génmódosítás-mentes (GMO-mentes) tej, hús és tojás előállítására készül Magyarország, az ehhez szükséges első lépéseket a tej esetében már meg is tették - jelentette be korábban a Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Brüsszelben eldőlt, hogy a tagországok szabadon dönthetnek a génmódosított növények tiltásáról, korlátozásáról, ezért Magyarország új célokat fogalmazott meg. Mivel a hús, a tej és a tojás, valamint a belőlük készült élelmiszeripari termékek a táplálkozás alapjául szolgálnak, ezért a kormányzat fontos célkitűzésének tekinti, hogy elsőként a tej, majd a hús és a tojás esetében is elérje a teljes GMO-mentességet - tette hozzá. Jelezte, hogy az agrárkormányzat első lépésként a hazai állati takarmányozás egyik legfontosabb alapanyaga, a jelentős fehérjeforrásnak számító import szója kiváltását kezdte el. Mivel a többségében Dél-Amerikából származó növényt génmódosított eljárással termesztik, ezért új fehérje programot hirdettek, amelynek célja a szója helyett más fehérjeforrások alkalmazása.Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért