Már tavaly november óta nem kell parkolási díjat fizetni a közterületeken, így az autósok zöme vélhetően elszokott ettől a művelettől. Érdemes azonban résen lenni, ugyanis az engedmény a magánutakra nem vonatkozik.
Sokan nem tudják ezt, az újbudai Alíz utcában például bőszen dolgozott egy parkolóőr - ottjártunkkor csütörtök délután -, és tette ki a csomagokat az ablaktörlőlapátok alá. Tette ezt teljesen jogszerűen, ugyanis az újépítésű társasházak mellett futó Alíz utca egy magánút, amelybe bárki szabadon behajthat.
A helyszínről tavaly a vezess.hu is írt annak apropóján, hogy valaki a zöld rendszámos autójára "mikuláscsomagot" kapott, az üzemeltető ugyanis úgy döntött, hogy az elektromos autók ott nem parkolhatnak ingyen.
Mindez egyébként fel is van tüntetve az utca elején, mint ahogy a magánút felirat is ott díszeleg.

Az üzemeltető ráadásul arra is vette a fáradtságot, hogy jelezze az autósoknak: hiába tette ingyenessé a kormány a parkolást a fizetős utakon, ez rájuk nem vonatkozik. Az igényesen kinyomtatott és sövény fölé helyezett A4-es lapot pirossal jelöltük, aki azonban nem tudja elolvasni, annak a kedvéért ki is nagyítjuk.

"A parkolás továbbra is fizetésköteles" áll a papíron első ránézésre Word 30-as betűmérettel. Magára vessen, aki ennek ellenére nem vesz jegyet.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót