A pénzügyőrök engedély nélküli fémkereskedelmi tevékenység gyanúja miatt vizsgálták át egy magánszemély ingatlanját. Ott mintegy 30 köbméternyi fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot, egyebek mellett szétbontott gépjárművek karosszériáit, motoralkatrészeit, mosógépeket, hűtőszekrényeket, kábeleket és egyéb háztartási fémhulladékokat találtak.
A tulajdonos azt mondta, az 5520 kilogramm fémhulladékot ismeretlen személyektől vásárolta meg, nagyjából összesen 235 ezer forintért.
A fémhulladékot a NAV munkatársai lefoglalták. A bírság összege várhatóan meghaladja majd a 27 millió forintot.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj