Péntek estig zavartalan napsütésre számíthatunk, az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. Késő estére többnyire 21 és 27 fok közé hűl le a levegő – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Éjjel az északnyugati, nyugati határszélen gomolyfelhők képződhetnek az éjszaka második felében. Csapadék nem lesz. Az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.
Szombaton sok napsütés mellett intenzív gomolyfelhő-képződés várható, de az északnyugati megyékben több lehet a felhő. Az Északi-középhegységben helyenként kialakulhat zápor, zivatar, emellett a nyugati határ mentén is előfordulhat zápor.
A Dunántúlon az északnyugati szél erős, időnként viharos lesz.
A Dunától keletre a délelőtti órákban inkább csak élénk, majd délután már erős, olykor viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 33 és 39 fok között alakul, de az északnyugati megyékben ennél több fokkal hűvösebb is lehet az idő. Ahogy azt a Napi.hu is megírta, szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
Vasárnap többórás napsütésre lehet számítani, ez leginkább az Alföldön valószínű. Átmenetileg erősen felhős területek elsősorban a Dunántúlon, valamint az északi tájakon lehetnek. Nagyobb eséllyel a nap első felében fordulhat elő elszórtan záporeső, zivatar. Az északi, északkeleti szél többfelé erős lesz. Hajnalban általában 16, 22 fok várható, napközben a csúcshőmérséklet 25 és 33 fok között valószínű. Nyugaton, illetve északkeleten lehet a hűvösebb, a Dél-Alföldön pedig a melegebb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)