Csütörtökön nyugat felől hidegfront érkezik, amelynek déli ágán mediterrán ciklon képződik.
A ciklon pályája keresztezni fogja Magyarországot, hatására több hullámban kell csapadékra számítani a következő napokban – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Csütörtökön sok felhő lesz felettünk, kevés napsütés az ország keleti, délkeleti harmadán lehet, nyugat felől egyre többfelé kialakulhat eső, zápor, néhol zivatar. A keleti tájakra késő este ér a csapadék.
- A Nyugat-Dunántúlra már csütörtök délelőtt megérkezik egy összefüggőbb csapadékzóna, amelyből ott kiadós mennyiségű eső várható;
- míg keletebbre kisebb a csapadék kialakulásának esélye, inkább késő délutántól, estétől a dél felől érkező záporok, zivatarok miatt lehet arrafelé csapadék.
A változó irányú szél helyenként megélénkül. A minimumok 0 és 8, a maximumok 8 és 21 fok között alakulhatnak, északnyugaton lesz hűvösebb.
Több mint 25 éves hidegrekord dőlt meg Budapesten
Budapesten a János-hegyen csak 2,8 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet pénteken. Bővebben>>>Péntektől az egész országra kiterjed a nagy zuhé
Pénteken az Időkép szerint országszerte számíthatunk esőre, záporokra, néhol délen zivatarra.
A pénteki napról azt írták, nagyobb a bizonytalanság, de egyelőre úgy tűnik, hogy már nagyobb területet érinthet az összefüggőbb csapadék, szombattól pedig inkább a záporok, zivatarok lehetnek jellemzőbbek.
A változó irányú szél élénk, helyenként erős lesz. A csúcshőmérséklet 8 és 22 fok között alakul, nyugaton lesz hűvösebb, északkeleten, keleten a legmelegebb.

Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben