Az már a szolgálat vasárnapi előrejelzéséből kiderült, hogy ezen a héten jelentős lehűlés várható Magyarországon. A hét második felében már napközben is mínuszok, hajnalban pedig néhol mínusz 20 fok körüli értékek lesznek.
Európa északi, északkeleti részei felett már több mint egy hete halmozódik a fagyos, szibériai eredetű levegő, arrafelé a hőmérséklet már az előző napokban sem emelkedett mínusz 15, mínusz 20 Celsius-fok fölé. Közép-Európában pedig ciklonok sorozata okozott csapadékos, de általában enyhe időt, csak átmenetileg tudott hó hullani az eső helyett.
Kapcsolódó
Kemény fagyok jönnek
A következő, szerdán érkező ciklon viszont áramlási rendszerével már nagy mennyiségű fagyos levegőt "ránt be" a Kárpát-medencébe - éppen a kontinens leghidegebb vidékeiről. A fagyos légtömeg a hét végére nemcsak Magyarországot, hanem egész Közép-Európát, sőt a Balkán- és Appenini-félszigetet is elárasztja.
Magyarországra a hideg levegő csütörtökre virradó éjjel érkezik. Ekkorra a ciklon csapadékrendszerének zöme már elhagyja az országot. Elsősorban az északnyugati, majd északkeleti országrészben van esély arra, hogy csütörtökön kialakul néhány centiméteres hótakaró. Péntektől számottevő csapadék már sehol sem várható.
A nagyon erős hajnali fagyok kialakulásához három tényező kell: hótakaró, derült ég és gyenge légmozgás. Ez a három feltétel egyszerre legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység völgyeiben teljesülhet, így a mínusz 20 fok körüli reggeli értékekre ezen a vidéken lehet számítani a hétvégén - jelezték.
Fokozatos melegedés követheti a hideget
A fagyos levegő utánpótlása a jövő hét elejére megszűnik észak felől, és nyugodt légköri helyzet épül ki Közép-Európában. Így gyors melegedés nem valószínű. Elsősorban nappalonként viszont - a nem kevés napsütés hatására - fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet.
Arra a kérdésre, hogy várható-e még ezen a télen hasonló mértékű lehűlés, azt írták: sarkvidéki hidegbetörés gyakorlatilag az év bármely szakában bekövetkezhet. Azonban ennyire fagyos levegő érkezésére már egyre kevesebb esély van, hiszen ahogy "tartunk kifelé a télből", a légkör, szerte az északi féltekén - így a fagyos levegő forrásvidékének számító messzi északon is - elkezd melegedni. Ettől azonban még előfordulhat, hogy a tél sokáig tart majd az országban, és a kitavaszodás idén sem fokozatos lesz.
A jelenlegi előrejelzések alapján "a tavasz közeledtének egyértelmű jelei még nem mutatkoznak" - fogalmazott a meteorológiai szolgálat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban