A Budapesti VIII. kerületi Ügyészség 2015 márciusában emelt vádat a korábbi Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára, továbbá egykori minisztere ellen hűtlen kezelés bűntette miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság megismételt eljárásában a két jogász végzettségű vádlottat az ellenük emelt vád alól felmentette. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. november 11-én hozott ítéletével a volt helyettes államtitkár I. rendű vádlottat, mint tettest, az egykori miniszter II. rendű vádlottat, mint bűnsegédet bűnösnek mondta ki hűtlen kezelés bűntettében és őket 600 000.-Ft, valamint 525 000.-Ft pénzbüntetésre ítélte - írja közleményében a Fővárosi Fellebbviteli Ügyészség.
Az ügy körülményeiből ismerhető, hogy Kodela Lászlóról van szó, aki a vád szerint cége képviseletében eljárva 2008 év júniusában indokolatlan szerződést kötött az akkor ügyvédként tevékenykedő II. rendű vádlottal, azért hogy az a Közlönykiadó Kft. tulajdonába kerülő kehidakustányi ingatlanhoz kapcsolódóan tervezett konferencia turizmus projekt megvalósításához jogi segítséget nyújtson. E szerződés 2010. november 30-áig volt hatályban, melynek ideje alatt a vagyonkezelői kötelezettségét megszegve, szükségtelenül 4,2 millió forint összeg kifizetését engedélyezte a II. rendű vádlott számára, aki nem a szerződésének megfelelően járt el.
Az ügyészi és védelmi fellebbezések folytán harmadfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2021. szeptember 16. napján kihirdetett ítéletével az I. rendű vádlottra kiszabott pénzbüntetést helyben hagyta, a II. rendű vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette, mert azt állapította meg, hogy a megkötött szerződéshez kapcsolódóan valós ügyvédi tevékenységet folytatott.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja