A politikus álcivil szervezetnek nevezte a CÖF-öt, és azt mondta: Mészáros László, aki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetésében is részt vállal, hét éve vesz föl pénzt a kecskeméti önkormányzattól, és ezalatt - a kiadó vezetőjeként - "fideszes reklámújsággá silányította a nagy hagyományú Kecskeméti Lapokat".
Az MSZP megyei elnöke hozzátette: Mészáros László emellett szakértőként is számláz az önkormányzatnak. Kérdésre közölte, nem állítja, hogy törvénytelenség történt, de szükségesnek tartja megvizsgálni a Mészáros Lászlóval kötött szerződéseket, hogy volt-e teljesítés. Emellett - folytatta - erkölcsi szempontból aggályos a magát civilnek nevező Mészáros László önkormányzati megbízása.
Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője bolsevik üdvhadseregnek nevezte a CÖF-öt, vezetőit pedig egykori kommunistáknak. Széles Gáborról azt mondta, "a pártállami időkből harácsolta össze" induló vagyonát, Bencsik Andrást a kommunista sajtó egykori üdvöskéjeként jellemezte, Bayer Zsoltról pedig azt mondta: "kommunista firkászként lopta be magát a nemzet szívébe".
Az MSZP elnökségi tagja arra szólította fel a Békemeneteket is szervező CÖF-öt, számoljon el, miből futja több százmillió forintos kampányokra, kik a támogatói. Szerinte valószínűsíthető, hogy a CÖF-nek nemcsak Kecskeméten, hanem más fideszes önkormányzatoknál is vannak a jövedelmüket közvagyonból merítő "bújtatott komisszárjai".
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga