Az amerikai ügyvivő, André Goodfriend Rogán Antal tegnapi, ATV-s megjegyzésérére, amely szerint a kormányban nem tudják eldönteni, ez az egész ügy vicc vagy komoly-e, most azt mondta el, hogy teljesen komoly, ami történik - írja a 444.hu.
Kiderült még, hogy a hat érintett személy kormányalkalmazott, vagy kapcsolatban áll a kormánnyal. Neveket a kormánynak nem adott át Goodfriend, de szerinte a kormány tudhatja kiről van szó, ha a kormánytisztviselők jelezték, hogy ez történt velük. Lázár János Miniszterelnökségért felelős miniszter ma a nemzetbiztonsági bizottság ülésén azt mondta, hogy nincs információja arról, hogy bárki jelezte volna, hogy kitiltották.
Az ügyvivő elmondta azt is, hogy régóta aggódnak Magyarországért, és a helyzet egyre romlik, ez szerinte a baj. "Most jött el az idő, hogy tegyünk is valamit, és ne csak beszéljünk erről a problémáró." - tette még hozzá Goodfriend.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben