A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Jelenleg megfelelő az idő a devizakötvény-kibocsátásra, a piacon most könnyedén el lehetne adni papírjainkat, az országnak pedig rövid időn belül szüksége is van devizaforrásra − vélik a lapunknak nyilatkozó elemzők. Míg korábban sokan aggódtak az idei magas finanszírozási igény miatt (5-6 milliárd dollár hitel jár le 2013-ban), mostanra kezdenek megnyugodni a kedélyek, amiben nagy szerepe van az euróalapú, eredetileg a lakosságnak tervezett, de mostanra az intézmények által felkapott Prémium Euró Magyar Államkötvény (Pemák) kötvények sikerének. Az utóbbiak segítségével bevont tőke egy-két hónapon belül a 2 milliárd eurót is elérheti − mondta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő Zrt. szakembere. A Pemák kibocsátási tájékoztatóját angolra is lefordították, amiből úgy tűnik, hogy a bizonytalan időszakban, amíg nem tudni, lesz-e devizakötvény-kibocsátás vagy IMF-megállapodás, e kötvényeket "csorgatják" a külföldi befektetőknek − ők ugyan egyelőre kevés Pemákot vettek, de várhatóan egyre nagyobb lesz a súlyuk. E papírok azonban rövid (hároméves) lejáratúak, elkerülhetetlen, hogy hosszú lejáratú devizakötvényekkel is megjelenjen a piacon Magyarország. Bár várhatóan idén is folytatódik a trend, miszerint forintforrást von be az ÁKK, amit az MNB-nél a devizatartalék terhére átvált, azonban még így is szükség lesz legalább 1-2 milliárd dollár értékű kötvény kibocsátására − tette hozzá Bebesy. Ezeket a jelenlegi piaci körülmények között el is lehet adni, mert a fejlett gazdaságok rendkívül alacsony kamatkörnyezete keresetté teszi a magas kamatozású papírokat.

Ha az éppen zajló road show alapján az ÁKK Zrt. úgy ítéli meg, megfelelő a kereslet, akkor érdemes lenne minél hamarabb kijönni a devizakötvénnyel. Most ráadásul jó áron lehetne kibocsátani 10-15 éves papírokat − erre utalnak a másodpiaci folyamatok is. A 2021-ben lejáró dollárkötvényünk jelenleg 4,6 százalékon forog, ennél kissé magasabb áron, valamivel 5 százalék alatti hozammal könnyedén el lehetne adni az új papírokat, azaz nagyjából azon az áron, ahol most a Pemákokat értékesítik − mondta Németh Dávid, az ING szakértője.

Idén február-márciusban 2,6-2,7 milliárd eurónyi törlesztési kötelezettsége lesz az országnak − ez is a minél korábbi kibocsátás mellett szól. Az ÁKK várhatóan először egy dollárkötvénnyel rukkol ki, az eurós kibocsátással minden bizonnyal megvárja annak tapasztalatait − fűzte hozzá Németh, aki szerint a teljes devizás kötelezettséget devizás forrásból fedezi az ÁKK, idén nem várható a forintforrások tömeges átváltása az MNB-nél.

A road show menetrendje
Január 28.Los Angeles
Január 29.San Francisco
Január 30.Boston
Január 31.New York
Február 1.München
Február 4−5.London
Forrás: Reuters