Az Európai Bizottság az uniós állami támogatásokra vonatkozó szabályok alapján jóváhagyta az első lengyelországi atomerőmű építését és üzemeltetését támogató csomagot - számolt be az Euronews.
Lengyelország 2024 szeptemberében tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy támogatni kívánja a Polskie Elektrownie Jądrowe, teljes egészében állami tulajdonban lévő vállalatot egy új atomerőmű építésében és üzemeltetésében. A projekt teljes beruházási költsége körülbelül 42 milliárd euró.
Az uniós vezetés tavaly decemberben kezdte meg a varsói kérés vizsgálatát és több módosításra kérte a lengyel kormányt, aminek eleget is tettek. Ezek után hozta meg mostani állásfoglalását a Bizottság, megállapítva, hogy a lengyel intézkedések összhangban állnak az uniós állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal.
A Lengyelország energetikai átállásának egyik legfontosabb elemét jelentő erőművet a Balti-tenger partjához közel, Choczewo településén építik fel.
„Az építkezés már decemberben beindulhat” – jelezte Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
Lengyelország az amerikai Westinghouse és Bechtel vállalatokkal együttműködve építi első atomerőművét, amely három, AP1000 technológiát alkalmazó reaktorból áll majd, egyenként 1250 MWe kapacitással.
Az első egység várhatóan 2035-re készül el, az áram pedig onnan 2036-ban kerülhet a hálózatba. A harmadik egység várhatóan 2038-ra áll üzembe.
Az erőmű kapacitása a tervek szerint 2040-re eléri a 88,5 százalékot.
A varsói kormány szerint az erőműben termelt energia várhatóan olcsóbb lesz a jelenlegi alternatíváknál, és elősegíti Lengyelország stabil és környezetbarát energiarendszerének kialakítását."Az erőmű nagyon nagy teljesítménnyel fog működni, viszonylag alacsony költségek mellett” - fogalmazott Wojciech Wrochna energiaügyi miniszterhelyettes, azzal: a projekt kulcsfontosságú Lengyelország energetikai önellátásának megerősítése szempontjából.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Megdöbbentő számok: így spórolnak a betegek ellátásán
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Vihar előtt: az iráni háború kirobbanása előtt ide pakolták megtakarításaikat a magyarok
Trump teljesen elszabadult: páros lábbal szállt bele kritikusába
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Több tízezer ember áll rendszámcsere előtt, közeleg a határidő: ez várhat rájuk