A jelölést, amely az ilyen esetekben megszokott módon a nemzeti szövetségek kizárólagos joga, hivatalosan hétfőig kell benyújtani a LEN-hez.
Szabó Tünde a portálnak megerősítette, hogy őt jelölték a pozícióra.
Kapcsolódó
"Sportállamtitkári pozíciómmal nem összeférhetetlen a jelölés, mi több, úgy vélem, a két pozíció csak erősíti egymást, ezáltal pedig a magyar sportdiplomáciát is csak erősíteni fogom azzal, ha májustól Magyarországot képviselhetem a LEN büróban." - fogalmazott a politikus.
A tisztújító közgyűlés Budapesten lesz május 10-én, másnap kezdődik az úszó Európa-bajnokság a Duna Arénában.
Gyárfás Tamás 2004-ben lett tagja a LEN vezetőségének, négy év múlva alelnöknek, újabb négy év múlva pénztárnoknak nevezték ki, s ezzel bekerült a szűk irányító testületbe, az úgynevezett büróba is. 2013-tól a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA alelnöke és kommunikációért felelős vezetője is lett, 2017-től végrehajtó bizottsági tagja, jövőre azonban ez a megbízatása is lejár, amikor tisztújítást tartanak Fukuokában. Gyárfást 2018. április 17-én állította elő a rendőrség és hallgatta ki, majd vették őrizetbe a húsz évvel korábbi Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram