Jelentősen drágultak a téli gumik, van olyan szerviz, ahol akár 40 százalékkal is többe kerül, sőt a szerelés díja is jelentősen megnőtt. Egy közepes minőségű téli gumiszett felszerelve több mint 100 ezer forintba kerül - írja az atv.hu.
Az egyik debreceni szerviz vezetője szerint sokan érdeklődnek és meg is döbbennek az elszállt árakon.
"Amikor meghallják, akkor mit mondanak? – Aki autózni akar az meg fogja venni” – fogalmazott Czirják István, a Cívis Kft. ügyvezetője.
A gyenge forint és az energiaárak növekedése a szerviz díjakat is megemelte, 10-15 százalékkal többe kerül a gumi felszerelése is. Egy pécsi szervizben még a debreceni, 15 százalékos emeléshez képest itt nagyobb áremelésre kényszerültek.
A szakemberek azt mondják, hogy egyre többen próbálnak átmeneti megoldást találni. Sokan keresik a négyévszakos gumikat, hogy így spóroljanak, de a szervizekben ezt senkinek sem javasolják. A cserét is érdemes mielőbb elvégeztetni, ugyanis ezzel még elkerülhető a sorbanállás, amikor beköszönt majd a hideg.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga