Rodics Katalin elmondta, a Greenpeace szerint az új tulajdonosok, akik valójában nem értenek a földműveléshez, csupán vegyszerekkel, nagyüzemi módszerekkel gazdálkodnak majd, így az élelmiszerellátás egészségtelen és szegényes lesz. A kampányfelelős mindezekről egy, a Magyar Vidék felirattal ellátott koporsó mellett beszélt, amely előtt több koszorút és egy fából faragott keresztet is elhelyeztek, amelyre azt írták: Feltámadunk!
Rodics Katalin szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter múlt szombati bejelentése, amely szerint egyetlen hét alatt 4,8 milliárd forintnyi állami földet értékesítettek, nem számít örömhírnek, ugyanis azt jelenti, hogy az ország vagyonát egyetlen hét alatt közel 5 milliárd forinttal megkárosították.
Hangsúlyozta: a Greenpeace szerint a földárverések folyamatát vissza kell fordítani és elsősorban a vidéki közösségeket, a családi és kisgazdaságokat kell támogatni, amelyek nem nagyüzemi, hanem ökológiai gazdálkodást folytatnak.
A magyar parasztság még hordozza azt a tudást, amivel a földeken több és jobb élelmiszert lehet termelni, mint az óriási ipari vegyszeres mezőgazdasággal - fejtette ki a kampányfelelős.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben