A kormányszóvivő légből kapottnak és alaptalannak nevezte az ellenzék bírálatait, amelyek szerint a 10 százalékos rezsicsökkentés áfa-tartalma kiesik a költségvetésből. Elmondta, hogy azt az összeget, amelyet nem kell rezsire fordítani, részben megtakarítja a lakosság, egy másik részét pedig fogyasztásra fordítja, amely szintén forgalmi adót generál.
A pénztárgépek bekapcsolása az adóhivatal rendszerébe szintén megtörténik, így ezek a bevételek is időben fognak beérkezni a büdzsébe - jelentette ki.
Giró-Szász András emlékeztetett rá, hogy a költségvetésben további 400 milliárd forintos tartalék áll rendelkezésre. Közlése szerint az idei büdzsét egy nagyon alábecsült növekedési prognózis alapján tervezték, amelynél magasabbra számít a kormányzat. Példaként a tavalyi súlyos aszályt említette, amely bázisa az idei évre tervezett mezőgazdasági előrejelzésnek. Az autóiparban - a szektor saját becslése alapján - 2-2,5 szeres termelésnövekedés várható - tette hozzá.
A kormányszóvivő szerint egy nagyobb növekedés az év második felében lehetővé teheti a pedagógus életpálya-modell bevezetését.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért