Egész héten jó formában volt a forint, szerdán délelőtt azonban különösen erős vételi erő mutatkozott: az árfolyam rövid idő alatt 378-ról 374,40-re módosult az euróhoz képest. A jelenség örömteli és nem is meglepő, miután az elmúlt időszakban egyre nyilvánvalóbb volt, hogy erősödő trendbe került a hazai fizetőeszköz. Kérdés, hogy most mi adhatott hirtelen lökést a folyamatnak?
Kitart a jegybank
Egy devizaárfolyam mozgásának pontos okait nehéz megállapítani, hisz sok résztvevő szándéka alakítja a piacot, azonban most jó esély van arra, hogy egy komoly fundamentális tényező hatását láthatjuk. Kedden délután ugyanis a Magyar Nemzeti bank (MNB) igen határozott jelzést adott arról, hogy az alapkamat csökkentése és általában a monetáris kondíciók enyhítése
"fel sem merülhet a közeljövőben, miután az igen magas és makacs infláció tartós letöréséhez szükség van a jelenlegi szintekre."
Ez azt jelenti, hogy egyrészt a forint gyengülésére játszó short pozíciók felvétele rendkívül drága lett, így egyre kevesebben próbálkoznak vele, ráadásul az egyre inkább tartósnak ígérkező erősödő trend amúgy is elveheti a kedvüket a shortolástól. Másrészt a tartósan magas kamat arra ösztönözhet egyre több befektetőt, hogy megpróbálják lefölözni ezt a kamatot, amely más devizákban nem érhető el.
Carry trade
Ezek a "carry trade" ügyletek, melyek során egy alacsony kamatú deviza tulajdonosai a magasabb kamatozású fizetőeszközre váltanak, és abban kamatoztatják a pénzt. Kockázatuk az árfolyammozgásból adódik, de miután az emelkedő trend egyre inkább stabilnak tűnik, ez a kockázatot most jóval kisebbnek találhatják, mint korábban.
Tartós egyensúly
Nem kizárt, hogy a befektetőket elgondolkoztatták a jegybank alelnökének azon szavai is, amelyekkel a legfontosabb fundamentális tényező, az ország fizetési mérlegének alakulásáról mondott. Ebben részletezte, hogy az energiaárak csökkenése döntő tényező a mérleg kiegyensúlyozásában, emellett kezd felpörögni az új gyártókapacitásokból adódó export, ami tartósan is nem csak kiegyensúlyozottá, de akár többletessé is teheti a mérleget, ami már a piacon megjelenő eurótöbblet miatt is erősíti a forint árfolyamát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Csernus Imre: „Amikor felébredtem, tudtam, hogy kaptam egy második esélyt”

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Kritizáltad Trumpot? Be sem teheted a lábad az országba
