Július elsejétől hat nagy kereskedelmi lánc termékeinek ára hasonlítható össze, a lehetőséggel a lakosság zöme élt is.
Szombaton és vasárnap közel 200 ezer egyedi látogató kereste fel az ingyenesen elérhető árfigyelő honlapot.
Így működik majd az online árfigyelő rendszer
A kormány augusztus 1-jével kivezeti az élelmiszerárstopos termékek körét, mert az előrejelzéseik szerint augusztusra 15 százalékra csökkenhet az infláció. Bővebben>>>Ezek a legkeresettebb termékek
A látogatók az első hétvégén összesen mintegy 12,5 millió letöltést hajtottak végre az árfigyelő oldalon, és több mint 51 ezer alkalommal kerestek rá egy-egy konkrét termékre.
Legtöbbször a tej, sajt, csirkemell, vaj, tojás szavakra kerestek rá a felhasználók.
Akciókra ösztönzik a boltokat
Az árfigyelőbe adatokat szolgáltató kiskereskedelmi láncok is reagálnak egymás áraira, már az első napokban több termékcsoportban (például tojás, kenyér) árcsökkentéseket, különböző akciókat hajtottak végre.
Az egyik kiskereskedelmi lánc kifejezetten az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint 100 termékének a fogyasztói árát.
Mindez azt támasztja alá, hogy az árfigyelő nem csak az egyes termékek árának összehasonlíthatóságát biztosítja a fogyasztók számára, hanem hatékonyan járul hozzá a piaci verseny fokozásához, az árak csökkentéséhez, ezáltal pedig az infláció letöréséhez – jelentette a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megdöbbentő fordulat: felmondja ügyfelei szerződését a nagybank, politikai okokból
Halálzónában Oroszország, minden perccel csökken az oxigénszint
Kiszivárgott Lázár Jánoséktól: elképesztő helyről esett be a kormányzathoz 838 milliárd forint
Lesújtó jelentés az egészségügyről: nem szűnt meg a korrupció, csak átalakult
Kegyvesztett lett a KGB-s harcostárs? Putyin végleg ejtette legfőbb bizalmasát
Ezerrel varratják a kokárdát diákokkal és nyugdíjasokkal – senki nem tudja, miért
Rámennek az üres lakásokra: kemény tervet tett le az asztalra a kormány
Megszakadt a Barátság: a Mol vészforgatókönyvre váltott
Az iskolák nem hallgatnak tovább, minden negyedik tini érintett