A legtöbb államilag támogatott, alapszakos képzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hirdeti, egyebek között katonai logisztika, üzemeltetés, katonai vezető, rendészeti szarka és a víztudományi kar több képzésére. Ezen kívül vannak még helyek a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán és a Debreceni Hittudományi Egyetem kántor szakán is - írja a Világgazdaság.
A pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akik vagy nem jelentkeztek a 2019-es felvételire, vagy felvételiztek, de nem jutottak be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem - írja az Eduline, amely korábban egy részletes tájékoztatót is készített azoknak, akik pótfelvételizni akarnak.
Az utólagos jelentkezés határideje augusztus 7. éjfél, eredményeket pedig augusztus 26-án hirdetnek. A felvételik eredményét július 24-én közölték.
Maradtak önköltséges szakok is, a napilap cikke szerint például a Budapesti Metropolitan Egyetemen 205 ezer forint a turizmus és vendéglátás képzés, a Semmelweis Egyetemen, 1,3 millió forintba kerül az általános orvosi karon egy félév.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga