A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a magyar állam azért indított kártérítési pert a két alperes ellen, hogy azok térítsék meg számára a haszonbérleti díjkiesést, ami abból adódott, hogy a két szervezet akadályozta az új földbérlők birtokba lépését. Ezzel pedig haszonbérleti díjtól esett el az NFA, miközben a birtokvédelem biztosítására magán őrzővédő szolgáltatást kellett igénybe venni. A kártérítés együttes összegét az állam 14 millió forintban jelölte meg.
A bírósági tárgyalást megelőzően civilszervezetek aktivistái és szimpatizánsai - valamint néhány ellenzéki politikus is - demonstráltak a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt az eljárás miatt és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ mellett.
Az ügyben eljáró bíróság a keresetlevél ismertetésekor kitért arra, hogy a magyar állam azért indított a pert kártérítési jogcímen, hogy megkapja a haszonbérlet díjból elmaradt mintegy 4,9 millió forintot, valamint kérje a birtokvédelem miatt alkalmazott őrzővédő szolgálat alkalmazásának költségeként felmerülő mintegy 9,1 millió forint megtérítését, az alperesek jogellenes magatartása miatt.
Az alperesek elsődlegesen a per megszüntetését kérték a bíróságtól, másodlagosan pedig a per felfüggesztését. Az elsődleges indítványt a bíróság elutasította, a másodlagos indítványnak az ügyet érintő, már folyamatban lévő perek miatt, helyt adott. Mindkét alperes azzal védekezett, hogy nem tanúsított jogellenes magatartást.
A keddi első tárgyalási napon a tárgyalás felfüggesztése miatt a bíróság érdemben nem foglakozott az üggyel.
Meghirdették eladásra a földet
A számos fejleményt tartogatott már eddig is a kishantosi ügy, a régi bérlő kitessékelése a területről. A folyamatban lévő, állami földárverések is érintik a területet. "Az állami földek értékesítésével kapcsolatos hirdetményből értesültünk arról, hogy a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság földjeit is árverésre bocsátják annak ellenére, hogy bírósági eljárások vannak folyamatban a területekre vonatkozóan, amelyek közül az egyik területre vonatkozóan már jogerősen pert nyertünk" - közölte a közelmúltban Ács Sándorné, a vidékfejlesztési központ ügyvezetője.
"A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. június 17-én kelt jogerős ítélete érvénytelennek, és jó erkölcsbe ütközőnek nyilvánította a Mezővidék Bt. (Vizi Dániel) szerződését a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság egyik 28 hektáros területére. Ennek ellenére, mintha mi sem történt volna - az NFA árverési hirdetményében 2033. október 31-ig érvényes szerződésként szerepel ugyanez a bíróság által érvénytelennek nyilvánított szerződés - ami ráadásul azt is jelenti, hogy a Mezővidék Bt. igénybe veheti az adás-vétel során a bérlőnek járó kedvezményeket" - írta közleményében Ács Sándorné.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga