Orbán Viktor felmentette tisztségéből Fekete Szilviát a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárát november 18-i hatállyal - olvasható a Magyar Közlönyben.
Fekete Szilvia felelős a védelmi iparért és beszerzésekért.
Önéletrajza szerint 2022 nyara óta tölti be ezt a tisztséget, korábban három éven keresztül a miniszterelnöki kabinetiroda főosztályvezetője volt. Korábban dolgozott a Miniszterelnökségen, az Országgyűlés Hivatalában és a Belügyminisztériumban is.
Az 1988-as születésű politikus az ELTE jogi karán végzett, később EU külügyi szakértő diplomát szerzett és jelenleg is tanul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Hétfőn Maróth Gáspárt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkárát menesztették azonnali hatállyal.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti