A cikk szerint Sipos Imre helyét márciustól az Oktatási Hivatal elnöke, Maruzsa Zoltán (képünk) veszi át, aki a felsőoktatásért felelt helyettes államtitkárként a második Fidesz-kormány alatt. 2015-ben elmozdították pozíciójából, és az OH vezetését bízták rá, mellette pedig miniszteri biztosi pozíciót is kapott - olvasható a portálon.
A lap szerint nem ismert Sipos Imre távozásának oka, ám megemlítik, hogy kormány elé került a PISA-eredmények miatti jelentés.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben