Augusztus 14-én a rendőrök 63 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű balesetben 2 ember életét vesztette,16 súlyos és 45 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 134 személyt fogott el, közülük 30 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 75 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 217 személyt állítottak elő, köztük 97 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 103 esetben foganatosítottak - írja a police.hu.
Kapcsolódó
A rendőrök 3 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. További 2 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló