Korábban a Népszava számolt be arról, hogy az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága október 27-én délelőtt vitát tart a budapesti SZFE- átalakítása kapcsán kialakult helyzetről. Az eszmecserére meghívták az intézmény új és régi vezetőségének egy-egy tagját, valamint a kormány és a hallgatói önkormányzat képviselőit, akik valamennyien elfogadták az invitálást.
A lap legújabb információi szerint a szakbizottsági ülésen fel fog szólalni Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó új alapítvány kuratóriumának elnöke, György László, az alapító Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Upor László, az egyetem tanára és volt rektorhelyettese (a szenátus által megválasztott rektor, de a miniszter hónapokig nem nevezett ki), valamint Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat elnökhelyettese.
Kapcsolódó
A meghívottak videokapcsolaton keresztül csatlakoznak a tanácskozáshoz, mivel a járvány kirobbanása óta vendégek csak rendkívüli esetekben kereshetik fel személyesen az EP-t - olvasható a Népszava cikkében.
A szervezők fontosnak tartják, hogy a tanácskozáson mindkét fél képviselői elmondhassák a véleményüket. Az egyórásra tervezett vitában először a meghívottak kapnak szót, majd az EP politikai csoportjainak a képviselői. Az SZFE körüli fejlemények napirendre tűzését Romeo Franz német zöldpárti EP-képviselő kezdeményezte a kulturális bizottság szeptember végi ülésén - adta hírül a napilap.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők