Az Európai Parlament májusban visszavonta az EU Bíróságánál azt a keresetet, amit az Európai Bizottság ellen adott be még tavaly októberben. Ebben arra akarták rávenni a Bizottságot, hogy alkalmazza a jogállamisági mechanizmusnak is nevezett költségvetési feltételességi rendeletet – számolt be a Politico nyomán a hvg.hu.
A per leállításáról a parlamenti képviselőcsoportok elnökei döntöttek, és rögtön tájékoztatták is a Bíróságot, de nyilvánosságot csak most kapott a lépés.
A kereset visszavonása mögött két tényező áll: egyrészt a Parlamentnek a saját jogászai szerint is kevés esélye lett volna a győzelemre, másrészt áprilisban a Bizottság elindította a jogállamisági eljárást Magyarország ellen.
A költségvetési kondicionalitási rendelet 2021 eleje óta van hatályban, a Bizottság azonban több mint egy évet várt az első eljárás megindításával – ezt sérelmezte a Parlament.
A Magyarország elleni jogállamisági eljárás közben halad tovább. Ennek keretében a magyar kormánynak augusztus 22-ig kell válaszolnia a Bizottság legújabb levelére, amiben az EU-s testület már szankciókat is előrevetített.
Tájékoztatás
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga