Az idén engedélyezésre benyújtandó beruházások között két tiszai is szerepel. Az első a Felső-Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése (Tisza-Túr tározó), valamint a nagyvízi meder vízszállító képességének javítása a szolnoki vasúti híd és Kisköre közötti szakaszon. Budapest ivóvízellátó hálózatának fejlesztése is ott van a listán.
Az útberuházások a következők: az M30-as autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának megvalósítása, az M2-es gyorsforgalmi út négysávúsítása Budapest és Vác között, az M6-os folytatása Bóly és Ivándárda (az országhatár) között, a 83-as számú főút fejlesztése Pápa és Győr (az M1-es autópálya) között, az M0-ás autóút Déli szektor fejlesztése, rekonstrukciója (I. ütem, a Deák Ferenc mederhíd felszerkezet cseréje nélkül).
Végül szerepel az engedélykérő listán a MÁV-Start Zrt. gördülőállományának fejlesztése, további 8 darab nagy kapacitású elővárosi motorvonat beszerzésével.
A kormány a határozatában felhívja az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt minisztereket, hogy negyedévente tájékoztassák az innovációért és technológiáért felelős minisztert a nagyprojektek Európai Bizottság általi jóváhagyására irányuló kérelmei előkészítésének állásáról. Az utóbbi miniszternek pedig öt nappal később jelentenie kell az előkészítést a kormánynak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben