A pénteken megjelent kormányhatározat szerint a Magyarországon száz éve ipari termelést folytató, 2018-ban centenáriumát ünneplő, jelentős hazai innovációs potenciállal bíró orvostechnológiai ipar fejlesztése érdekében májusig felmérik a hazai közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer 2018-2020 közötti orvostechnológiai eszközszükségletét.
Emellett feltérképezik azokat az innovatív, hazai gyártóbázison fejlesztés alatt álló vagy már előállított orvostechnológiai termékeket, amelyek piacra vihetők mind a hazai ellátó rendszerben, mind exportképes termékként. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és a szakmai szervezetek bevonásával meghatározzák, hogy lehet segíteni a hazai orvostechnológiai ágazat versenyképes termékeinek eljuttatását külföldi piacra.
Kapcsolódó
Az ágazat várható munkaerő-szükségletének kielégítésére tervet dolgoznak ki a mérnökképzés és a szakképzés hiányterületeinek fejlesztésére, különös tekintettel a duális képzésre. A hazai orvostechnológiai ipar fejlesztésével összefüggésben a kormány felméri az igényeket a szükségleteknek megfelelő innovatív hazai fejlesztéssel és gyártással megvalósítható mobil biolaborra. Azt is megvizsgálják, hogy az orvostechnológiai ipar fejlődése számára fontos inkubációs feladatok mekkora költséget vonzanak - írta az MTI.
Címlapkép forrása: Pixabay.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem