Márciusában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése bővült: az épületeké 62, az egyéb építményeké 79 százalékkal. Az épületeknél ipari, lakó- és irodaépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út- és vasútépítések, valamint az energetikai beruházások eredményezték a növekedést.
Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 68, az egyéb építmények építésében 85, a speciális szaképítésben 59 százalékkal nőtt.
A megkötött új szerződések volumene 3 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 41 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az épületek körében a nagy értékű ipari beruházások mellett főleg oktatási és sportlétesítmények kivitelezésére kötöttek szerződéseket.
Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 51 százalékkal nagyobb, az egyéb építményekre vonatkozóké 15 százalékkal kisebb volt, mint 2018. március végén.
Az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva az építőipari termelés 48 százalékkal emelkedett.
Az első negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 12, az egyéb építményeknél 8, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 10 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az építőipar árai az előző negyedévinél 3 százalékkal magasabbak voltak.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére