A sajtóorgánumoknak tehát március 8-ig kell bejelentéseiket megtenniük az ÁSZ-hoz, amely elektronikus úton a [email protected] címen, postai úton a 1364 Budapest 4. Pf. 54. címen, személyesen pedig Budapest V. kerületében, az Apáczai Csere János utca 10. címen fogadja az árjegyzékeket.
Az Állami Számvevőszék az árjegyzékeket sajtótermékek szerinti bontásban közzéteszi honlapján, a lista a "Választások" menüpont alatt tekinthető meg.
A szavazás napját követő 15 napon belül a sajtóorgánumoknak azt is tudatniuk kell, hogy milyen politikai hirdetéseket közöltek a kampányidőszakban. A részletes listát az ÁSZ a honlapján szintén közzéteszi. Így egyértelműen kiderül majd, hogy az egyes jelöltek és jelölőszervezetek politikai hirdetéseit kinek a megrendelésére, milyen ellenérték fejében, mely időpontban, milyen terjedelemben jelentették meg az egyes sajtótermékek - írták.
Az ÁSZ a sajtótermékek által megküldött árjegyzékeket ellenőrzés és változtatás nélkül teszi közzé, így azok tartalmáért felelősséget nem vállal.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga