Az E.ON Hungária Csoport megújított transzformátorállomást adott át Kelenföldön. A legmodernebb távműködtetésű berendezésekkel és okoseszközökkel ellátott létesítmény csaknem 29 ezer lakossági ügyfél áramellátását biztosítja.
A beruházás különlegessége, hogy a zöldtetővel rendelkező épület tökéletesen illeszkedik a városi környezetbe, körülötte parkosított közösségi terek épültek, homlokzatát csaknem 5000 porcelán- és üvegszigetelő díszíti – derül ki a cég közleményéből.
A több ezer négyzetméter alapterületű alállomás fejlesztésének célja, hogy a térség megnövekedett energiafogyasztási igényeire megoldást nyújtson, növelje a dél-budai régiókban élők ellátásbiztonságát, valamint biztosítsa az időjárásfüggő megújuló energiaforrások hálózatba integrálhatóságát.
A 3,4 milliárd forintból megvalósult beruházás a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) pénzügyi forrásainak felhasználásával, a magyar kormány előfinanszírozásával és támogatásával valósult meg az E.ON és a Kopaszi Gát Zrt. együttműködésében – a cég csaknem 1 milliárd forinnttal járult hozzá a fejlesztéshez.
Folyamatosan fejlesztik a magyar energiahálózatot
Az E.ON Hungária idén januárban jelentette be, hogy mintegy 74 milliárd forint értékű, több éves hálózatfejlesztési programsorozatot indít el. A beruházás fő célja az időjárásfüggő megújuló energiaforrások – kiemelten a napelemek – csatlakoztatásának elősegítése Magyarország észak- és dél-dunántúli régióiban, valamint Pest megye területén. Ennek a fejlesztéssorozatnak a részeként újították meg a műszaki tartalom mellett külső megjelenésében is újragondolt, immár modern, városi környezetbe illeszkedő kelenföldi alállomást.
„A jövő energiája a villamos energia. A most elkészült fejlesztés a modern technológia, a digitalizált eszközök és okosmegoldások segítségével növeli az ellátásbiztonságot a gyorsan fejlődő dél-budai régióban, és tovább javul az energiaellátás minősége” – mondta el Nagy Géza, az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. ügyvezető igazgatója.
A főváros ötödik legnagyobb közparkja jött létre
„Ez a beruházás a jövőbe mutat azzal, hogy egy technikai műtárgyból művészeti értékű műtárgyat hoztunk létre. De talán még fontosabb az, hogy az eddig elzárt ipari területet felszabadítottuk. Az épület köré álmodott parkkal egy magas minőségű, több, mint 7000 m²-es terület jött létre, amely a BudaPart lakói és irodabérlőin kívül, a kerület, sőt, a városból idelátogató minden polgár számára biztosítja a tavaly a világ legjobb városnegyedfejlesztésének választott BudaParton már megszokott, magas minőségű kikapcsolódási lehetőséget. Büszkék vagyunk rá, hogy a most átadott zöldfelülettel a főváros ötödik legnagyobb közparkja jött létre – kutyafuttatóval, közösségi kerttel. Összehasonlításként, ez nagyobb, mint a Tabán, vagy a Városmajor területe” - nyilatkozta Fodor Tamás a Kopaszi Gát Zrt. fejlesztési vezérigazgatója.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram