A véglegesítés előtt álló EU-költségvetésben a lakossági, az önkormányzati és a vállalkozói szféra beruházási végösszege a 700 milliárd forintot is meghaladhatja. Az energiahatékonysági beruházások növelése Magyarországon kiemelt gazdasági cél, hiszen a fenntartható rezsicsökkentés egyik alappillérét jelentik - mondta Cséfalvay Zoltán. EU-támogatásból és hazai forrásokból 2010 óta 270 ezer lakás és 55 ezer családi ház esetében valósult meg energiatakarékos beruházás.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a lakossági energiaárak mérséklésének első és legfontosabb pillére a gáz- és a villamosenergia árak húsz százalékos csökkentése volt. Megjegyezte, hogy a csökkentés reálértéke alig változik, hiszen 2013. decemberben az infláció rekordalacsony volt, 0,4 százalék, egész évben 1,7 százalék.
A magyar családok az eddigi intézkedésekkel 240 milliárd forintot takarítottak meg - emelte ki Cséfalvay.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben