Az idén is több emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank: két arany, tizenkettő ezüst és két önálló színesfém emlékérme, valamint a nemesfém emlékérmék színesfém változatai is szerepelnek a programban.
Folytatódik például a múlt évben a vizslás éremmel elindult kutyás sorozat: az idén a komondoros érme érkezik és jön a középkori magyar aranyforintokat bemutató sorozat új tagja is. Utóbbi I. Ulászló király aranyforintjának állít emléket és jegybank idei programjának első darabjaként január 14-én, azaz jövő kedden jelenik meg.
Többféle verzió lesz: az egyik proof (tükörfényes), a másik úgynevezett proof piefort veret lesz. Mindkettő aranyból készült és a névértékük egyaránt 50 ezer forint, de az előbbiből 2000, az utóbbi vastagveretből pedig csak 500 darab kerül a piacra. Az érmét sárgarézből is elkészítik ötezer példányban, ennek a névértéke 2000 forint lesz.
Ulászló uralkodása alatt csupán egy aranyforinttípust veretett a nagybányai és a szebeni verdékben. Az aranyak előlapján a király nevét feltüntető köriratban négyrészű címerpajzsban a magyar vágások, a lengyel sas, a litván lovas és a kettős kereszt szerepel, a hátlapon Szent László király álló alakja látható, kétoldalt verdejegy.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti