A szakember legfontosabb feladatok egyikeként jelölte meg az egészségügyből jelenleg hiányzó szakemberek pótlását és arra hívta fel a figyelmet: míg az elvándorlók aránya a teljes hazai orvostársadalom 12 százalékát teszik ki, addig 16 százalék felett van a belföldi pályaelhagyók aránya.
Az elnök a Magyar Kórházszövetség 30. kongresszusának programjáról szólva elmondta: a keddtől péntekig Egerben zajló seregszemlén az ágazat aktuális kérdéseit vitatják meg a résztvevők - számol be az MTI. (Brutálisan sokat költöttek eddig a HIV/AIDS kezelésére.)
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben