Mint arról lapunk is beszámolt, hálapénz elfogadásának gyanúja miatt bilincsben vezettek el két orvosnőt a napokban. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) országos elnöksége az eljárás módja miatt levélben fordult az országos rendőrfőkapitányhoz - szúrta ki a Medicalonline szakportál.
Mint írják, a MOK országos elnöksége változatlanul kiáll a hálapénz felszámolása és büntethetősége mellett, s egyetértenek a szigorú és alapos, de jogszerű eljárások lefolytatásával. Ugyanakkor úgy vélik, "az eljárásoknak csak arányos eszközökkel, az emberi méltóságot nem sértve, a felesleges megalázást kerülve kell lefolyniuk."
Idézik a Rendőrségről szóló 1994. évi törvényt is, mely szerint a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával, s szintén e jogszabály írja, hogy a több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.
A Balogh János rendőr altábornagyhoz írt levélben a kamara országos elnöksége úgy fogalmaz, hogy "miután a két kolléganő esetében nem kellett erőszakos cselekménytől, fizikai ellenállástól tartani, a bilincs alkalmazásának célja kizárólag az elrettentés, illetve a nyilvánosság felé való demonstrálás, a példastatuálás lehetett. Ezért kérjük, hogy a feleslegesen megalázó és megszégyenítő intézkedések alkalmazásától munkatársai tekintsenek el."
A hálapénz eredményes visszaszorítása érdekében azt is kérik hogy miután a hálapénz adása és elfogadása egyaránt bűncselekmény, ennek tudatosítása érdekében a vesztegetői oldal elleni fellépés is kapjon nyilvánosságot.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben