A CIB magyar állam ellen indított perében a bíróság megállapította, hogy a bank által alkalmazott szerződéses kikötések sértették az arányosság és az átláthatóság elvét, mert nem tartalmaztak az emelés mértékére vonatkozó szabályozást, az árazási elvek pedig nem voltak nyilvánosak a fogyasztók számára, akik így nem tudhatták, hogyan, milyen mértékben változnak az általuk fizetendő díjak.
A K&H Bank Zrt. elsőfokon részlegesen nyert a devizahiteles perben: a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint a bank 2014. március 15. és július 19. közötti időszakban egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes kikötései tisztességesek voltak.
A bíróságnak másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.
A Fővárosi Törvényszék eddig első fokon összesen 68 ítéletet hozott, ebből 65 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, három esetben - az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Magyar Cetelem Bank Zrt. és a K&H ügyében - részben helyt adtak annak.
A szeptember 29-én indult másodfokú eljárásokban eddig 19 ítélet született a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalásain, mindegyikben helyben hagyták az elsőfokú ítéletet, az Erste Bank esetében részlegesen.
Egy pénzintézet még az elsőfokú eljárásban visszalépett, három pert - az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - felfüggesztettek azért, mert a bíró már elsőfokon az Ab-hez fordult. A másodfokon eljáró ítélőtábla három bank esetében fordult Alkotmánybírósághoz.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja