A budapesti városnéző vízibusz utasait tűzoltók mentették ki szorult helyzetükből vasárnap este a Duna-parton, miután a jármű a vízben rekedt. Az elakadás és a mentés a hírek szerint nem járt sérüléssel - olvasható a portál cikkében.
A kétéltű buszt üzemeltető turisztikai cég weboldalán azzal hirdeti magát, hogy "sokak szerint a legnagyobb előnyünk, hogy be tudunk menni a Dunába. Szerintünk az fontosabb, hogy ki is tudunk jönni belőle." A jelek szerint ez most nem sikerült.
Kapcsolódó
A Katasztrófavédelem honlapján közzétett hír szerint partra kapaszkodás során elakadt egy kétéltű busz a Dráva utca végénél lévő feljárónál, Budapest XIII. kerületében, három utast a tűzoltók segítettek partra.
Képünk illusztráció, forrás: Shutterstock
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga