Az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának ülését követően, a miniszter a műsorban megerősítette, hogy a kis és közepes családi gazdaságok érdekeit kell képviselnie az új közös agrárpolitikának (KAP), és a jelenlegi támogatási szint nem csökkenhet - idézi az MTI.
A miniszter kedden úgy fogalmazott, egyelőre nem ismert, hogy mekkora lesz a keret, amit fel lehet használni az uniós költségvetésből, s azon belül az agrár büdzséből.
Hozzátette, egy külön tárgyalássorozat eredménye lesz a hét éves uniós költségvetés tartalma, ugyanakkor az már most látszik, emelni kell a tagállamok befizetésének mértékét.
Ez azt jelenti, hogy Magyarország a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 1 százaléka helyett 1,2 százalékkal járulna hozzá az unió költségvetéséhez - mondta.
Elmondta azt is, a tagállamok többsége azon a véleményen van, ha jó minőségű, és saját termelőktől származó ennivalót akarnak, akkor hozzá kell járulni a termeléshez.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga